Átalakításismerősfalakközött

A Csokonai utcai ház egy fiatal pár és kisgyermekeik új otthona. Korábban a nagyszülők nyaralójaként szolgált, ezért a „kedves és ismerős hely” átalakítása különös érzékenységet és odafigyelést igényelt.

A család tágas, mégis bensőséges lakóteret szeretett volna. Olyan otthont terveztünk, amely egyszerre ad teret a közös együttléteknek és a párhuzamos, egymás mellett zajló mindennapoknak – a gyerekekkel együtt. A földszinten elbontottuk a sötét, tagolt terek válaszfalait, így egy világos, összefüggő lakótér jött létre. A funkcionális „visszatömörödés” az északi oldalra került: itt kaptak helyet a fürdő, a gardrób, a gépészeti helyiség és a kamra. Ugyancsak ide szerveztük az alkalmanként vendégszobaként is működő dolgozót, amelynél a laza összenyithatóság szintén fontos volt, így a nappalihoz erősebben kapcsolódik, mint funkciója indokolná.

A többközpontú lakóterek találkozásánál egy íves térszűkületet alakítottunk ki. Ez az átmeneti zóna feszültséget teremt az áthaladásban, térben és időben is megállít egy pillanatra, majd a bejárattól a nappali nagyméretű panorámaablaka felé vezeti a tekintetet, késleltetve a kilátás feltárulását.

A Belső-tó fölötti naplemente látványát egy mélyített, fűtött parapettel kialakított panorámaablak keretezi. Az ablak finoman a naplemente irányába billen a cserépkályhához képest, így a kályha peremére kucorodva is teljes értékű élményt nyújt a kilátás.

A család elképzelésében a konyha a ház egyik legfontosabb pontja: itt összpontosul a gyerekekkel kapcsolatos mindennapok élete és a vendégek fogadása is. A korábban fedett, de leválasztott teraszt belső térré alakítottuk, és ide szerveztük ezt a funkciót. A teherhordó falat szinte teljes hosszában kiváltottuk, így egy nagyvonalú pult teremti meg a kapcsolatot az étkezővel.

A karakteres, korábban teljesen takart kőboltíveket ezzel a gesztussal „szabadítottuk ki”: most több oldalról tárulnak fel, és végre megkapják a méltó figyelmet.

Az építész az alábbi gondolattal kapcsolódik - “Ebben a projektben sokat tanultam arról, hogyan szeretnék kommunikálni a megrendelőkkel az építészetről: nincs steril perfekcionizmus, nincsenek idő előtti részletek – csak a mindennapjaik apró pillanatainak közvetlen, könnyen érthető megfogalmazása, amelyekbe beleszerethetnek. Ettől a ponttól kezdve már a valóban fontos dolgokról beszélgettünk, egy csapatként gondolkodva. Végül úgy vették birtokba az épületet, ahogyan elképzeltem: ugyanazokat az élethelyzeteket formálva benne, amelyeket a tervezés során láttam magam előtt. A mellékelt rajzok és fotók ezeket a közös gondolatokat és elképzelt jeleneteket idézik meg.”