
Helykihasználásmesterfokon
Budapest, Hungary
Tipológia
LakásMéret
52 m² + 10 m² erkélyÉrték
BizalmasÁllapot
MegépültA mi részvételünk
Tervezés és kivitelezésEquinox csapat
Kosik PéterEgy budai társasházi lakás teljes körű megújításán dolgoztunk, melynek célja az volt, hogy egy négytagú család számára kompakt, mégis élhető otthont teremtsünk. A kiindulási pont egy 1960-as évek végén épült társasházi lakás volt, amely 50 év szolgálat után jelentős műszaki és funkcionális megújulásra szorult.
A lakás szinte teljesen vissza lett bontva a tartószerkezetig, így lehetőség nyílt a térszervezés teljes újratervezésére. Az új térszervezés elsődleges célja a hatékony helykihasználás volt. Az alaprajz újraoptimalizálásával egy nappali és két hálószobából álló lakótér jött létre, külön fürdővel és WC-vel, a gyerekes család életviteléhez igazodva. A fürdőbe kád került beépítésre, a konyha pedig ergonómiai és tárolási szempontok szerint lett kialakítva.
Különösen nagy hangsúlyt fektettünk a tárolási lehetőségek maximalizálására. Minden egyes négyzetcentimétert tudatosan terveztünk meg, a helyszűke inspiratív kihívásként szolgált. A beépített bútorok nagy része egyedi asztalosmunka, részben pedig meglévő IKEA bútorok újragondolásával („meghekkelésével”) született meg – íves felületű frontokkal, integrált falburkolatokkal.
A belsőépítészeti koncepció a skandináv funkcionalitást és a japán térszervezési filozófiát ötvözte – az ún. „Japandi” irányvonalat követve. A tér visszafogott, természetes anyaghasználatú, tudatosan szellős, ugyanakkor meleg atmoszférát teremt. A projekt egyetlen kiemelt megrendelői feltétele a rövid átfutási idő volt: a teljes tervezés, bontás és kivitelezés hat hónapon belül lezajlott, ami csak precízen szervezett munkafolyamatokkal és jól hangolt csapattal volt kivitelezhető.
Ez a lakás jól példázza, hogyan lehet egy korlátozott alapterületű, évtizedekkel korábban épült ingatlant a mai igényekhez igazítani – kompromisszumok nélkül, technikailag és esztétikailag egyaránt.











